Krupp

A krupp jellemzően a csecsemők és a kisgyermekek betegsége, melyet főleg vírus-, ritkábban baktériumfertőzés okoz.

A tünetek hideg időjárás idején, a meghűléses betegségek szezonjában jelentkeznek leginkább. Az érzékenység kialakulásának bizonyítottan kedvez az erős légszennyezettség.

A sérült, kiszáradt légcső nyálkahártyája megduzzad a légutak nagyfokú beszűkülését okozva. A belégzési hang száraz, hangos, olykor sípoló, a belégzés akadályozott. A levegőért küzdő gyerek ezért jellegzetes száraz, ugató köhögést hallat, sokszor sír, nyugtalan, öklendezik, néha hány is. A rosszullétet sápadtság kíséri, az ajkak és környéke elkékül.

A gyermeket takarjuk be és vigyük ölben a nyitott ablakhoz. A beáramló párás levegő kifejezetten jó hatású a kiszáradt légutak benedvesítésére. Ezek után keressük fel a gyermekorvosi ügyeltet, illetve ha nagyon súlyos fokú a légzési nehezítettség, akkor hívjunk mentőt! A gyereknek addig kell a hűvös, párás levegőt belélegeznie, míg a roham teljesen meg nem szűnik. Ezt elő lehet segíteni otthoni párásító készülékekkel, légnedvesítővel. Sokat számít, ha a szülő kedvesen nyugtatja a gyermeket, aki néhány korty hideg italt is kaphat. Biztosítani kell a gyerek megfelelő mennyiségű folyadékbevitelét, és a nyugalmát, mert az erőlködés, a sírás tovább súlyosbítja a rohamot. A lázat lázcsillapító adásával kell kezelni.

Megelőzés:

A fűtési időszakban érdemes az alvóhelyiség hideg vizes párásításáról gondoskodni. A gyermek szobájában ne párologtassunk viszont illóolajakat. A fertőzéses, náthás időszakokban kerülni kell azok társaságát, akik megfertőzhetik a kruppra hajlamos gyermeket. A friss, tiszta levegő segít elkerülni a rohamokat. A gyerek környezetében ne dohányozzanak.

Náthás, hurutos tünetek esetekben az orvos által felírt, szájba porlasztható váladékoldókat lehet adagolni.

Keressen rá a betegségre, melyről érdeklődik…

Lépjen velünk kapcsolatba!

Könnyedén elérhet bennünket telefonon, e-mailben, vagy akár személyesen is.

Agyhártyagyulladás (meningitisz)

Agyhártyagyulladásnak a központi idegrendszert körülvevő hártyák gyulladásos megbetegedését nevezzük, amelyeket vírusok vagy baktériumok okoznak.

Alsó húgyúti fertőzés

Az alsó húgyúti fertőzés a hólyag, és a húgycső fertőzését jelenti. Jellemző tünete a gyakori vizelési inger, csípős, fájdalmas vizelés. A vizelet kellemetlen szagúvá válik, sokszor véres.

Alvászavar

Az alvás legfontosabb élettevékenységeink egyike, biztosítja szervezetünk regenerálódását, egészségünk megőrzését. Amennyiben tartósan (hetek-hónapok óta) érzékeljük alvásunk nehezítettségét, forduljunk orvoshoz.

Alzheimer kór

Az Alzheimer kór a szellemi képességek hanyatlásával járó megbetegedés, amely jellemzően 65 éves kor felett jelentkezik. A betegség idült lefolyású, kialakulásának oka ismeretlen. A beteg emlékezete, intellektuális teljesítménye egyre csökken.

Angina pectoris

A szív csökkent oxigénellátása miatt jelentkező fájdalmat nevezzük angina pectorisnak. Legnagyobb veszélye, hogy szívinfarktusban folytatódhat, így azonnali kardiológiai kivizsgálás szükséges!

Arcidegzsába (trigeminus neuralia)

Villámcsapásszerű, 1-2 másodpercig tartó éles fájdalom az arcon keresztül, mely leginkább az áramütéshez hasonlítható. A fájdalom jellemzően csak az arc egyik felén jelenik meg.

Basalioma

A basalioma a leggyakrabban előforduló rosszindulatú, alapsejtes bőrdaganatok egyike, amely a hám legalsó rétegéből ered.

Basedow-kór

A Basedow-kór mindkét nemnél előfordulhat, leggyakrabban azonban a 20 és 50 év közötti korosztályt érinti, a nőknél ötször nagyobb számban tapasztalható megbetegedés.

Bechterew-kór (bambusznádgerinc)

Krónikus, gyulladásos ízületi betegség, amely fokozatosan halad előre. A betegség kezdeti tünetei deréktáji vagy háti fájdalom, mely elsősorban éjjel jelentkezik, reggel a hát merevsége jellemző, mely mozgásra oldódik.

Bélelzáródás

A bélelzáródás során a bélrendszer táplálékot és salakanyagokat továbbító funkciója szűnik meg, a belek részlegesen vagy teljesen elzáródnak. Az elzáródás a vékony- és vastagbél bármelyik szakaszán előfordulhat.