Alzheimer kór

Az Alzheimer kór a szellemi képességek hanyatlásával járó megbetegedés, amely jellemzően 65 éves kor felett jelentkezik. A betegség idült lefolyású, kialakulásának oka ismeretlen. A beteg emlékezete, intellektuális teljesítménye egyre csökken. A memóriacsökkenésen kívül az ítélőképesség, számolás, olvasás és írás, térbeli valamint időbeli tájékozódás, és a beszédképesség is fokozatosan romlik. A rosszabbodás üteme egyénenként változó.

A betegeknél a memóriával és tanulással kapcsolatos területeken (hippocampus) és az ehhez kapcsolódó agykérgi részben kóros fehérje-lerakódások figyelhetők meg, melyek módosítják a jelátvivő anyagok mennyiségét. Ennek következtében az idegsejtek egymással egyre rosszabbul kommunikálnak, végül elhalnak.

Megelőzésének egyetlen módja jelenleg, ha szellemi frissességünket tanulással, új ismeretek szerzésével tartjuk karban.

Kezelés: neurológia (ideggyógyászat)

Keressen rá a betegségre, melyről érdeklődik…

Lépjen velünk kapcsolatba!

Könnyedén elérhet bennünket telefonon, e-mailben, vagy akár személyesen is.

Agyhártyagyulladás (meningitisz)

Agyhártyagyulladásnak a központi idegrendszert körülvevő hártyák gyulladásos megbetegedését nevezzük, amelyeket vírusok vagy baktériumok okoznak.

Alsó húgyúti fertőzés

Az alsó húgyúti fertőzés a hólyag, és a húgycső fertőzését jelenti. Jellemző tünete a gyakori vizelési inger, csípős, fájdalmas vizelés. A vizelet kellemetlen szagúvá válik, sokszor véres.

Alvászavar

Az alvás legfontosabb élettevékenységeink egyike, biztosítja szervezetünk regenerálódását, egészségünk megőrzését. Amennyiben tartósan (hetek-hónapok óta) érzékeljük alvásunk nehezítettségét, forduljunk orvoshoz.

Alzheimer kór

Az Alzheimer kór a szellemi képességek hanyatlásával járó megbetegedés, amely jellemzően 65 éves kor felett jelentkezik. A betegség idült lefolyású, kialakulásának oka ismeretlen. A beteg emlékezete, intellektuális teljesítménye egyre csökken.

Angina pectoris

A szív csökkent oxigénellátása miatt jelentkező fájdalmat nevezzük angina pectorisnak. Legnagyobb veszélye, hogy szívinfarktusban folytatódhat, így azonnali kardiológiai kivizsgálás szükséges!

Arcidegzsába (trigeminus neuralia)

Villámcsapásszerű, 1-2 másodpercig tartó éles fájdalom az arcon keresztül, mely leginkább az áramütéshez hasonlítható. A fájdalom jellemzően csak az arc egyik felén jelenik meg.

Basalioma

A basalioma a leggyakrabban előforduló rosszindulatú, alapsejtes bőrdaganatok egyike, amely a hám legalsó rétegéből ered.

Basedow-kór

A Basedow-kór mindkét nemnél előfordulhat, leggyakrabban azonban a 20 és 50 év közötti korosztályt érinti, a nőknél ötször nagyobb számban tapasztalható megbetegedés.

Bechterew-kór (bambusznádgerinc)

Krónikus, gyulladásos ízületi betegség, amely fokozatosan halad előre. A betegség kezdeti tünetei deréktáji vagy háti fájdalom, mely elsősorban éjjel jelentkezik, reggel a hát merevsége jellemző, mely mozgásra oldódik.

Bélelzáródás

A bélelzáródás során a bélrendszer táplálékot és salakanyagokat továbbító funkciója szűnik meg, a belek részlegesen vagy teljesen elzáródnak. Az elzáródás a vékony- és vastagbél bármelyik szakaszán előfordulhat.